Nataniel / Alice

Description:

Legalább két angyal és egy arkangyal erejével bíró (~kamasz)démon

Bio:

Niel és amerikai pajtásai által tett GM-látogatás során menekítették ki a gépezetből, hogy ne legyen Ark2 eledele, amivel kivívták utóbbi haragját. Ameddig nem volt képes saját magára vigyázni, ők felügyelték, majd útjaik különváltak. Radomban akkor bukkant fel, mikor a veszély, amit az arkangyal jelentett valóságossá vált és Niel segítségét kérte, amikoris kiderült, hogy Ark2 éppen Arcadia ellen vonul egy hadseregnyi angyallal az oldalán. Ki-ki különböző okoknál fogva a kompániából végül ott kötött ki a csatamezőn és bár Vyrchlav megpróbálta tárgyalás útján megoldani a problémát, ez nem hozott eredményt, így végül Nataniel magábaolvasztotta a lényt. Ettől teljesen összezavarodott és a körülötte lévő területet, kb. egész Radomot, érzékeli egyszerre, Paul azaz Loucifer szerint azonban hozzá fog majd ehhez szokni. Általában Nielnél lakik, bár semmiféle emberi szükséglete nincsen (étel, ital, alvás), bár azt senki nem tudja tud-e szeretni és igényli-e azt.
level.png

Nataniel / Alice

Darkness over Radom.. and other places Roonel